Az Elektromos autó 2024 pályázat egyedülálló lehetőséget kínál arra, hogy ezt az új technológiát felhasználva fejlesszék tevékenységüket a vállalkozások. Érdemes fontolóra venni.
2024. február 5-étől lehetett pályázatot benyújtani, február végéig kb. 1750 cég igényelte ezt a támogatást. Nagy büszkeségünk, hogy a pályázók közül már több mint százan választottak minket. Természetesen továbbra is állunk rendelkezésre, hiszen a 30 milliárd forintos keretösszegnek nagyjából a kétharmada még mindig szabad. Nálunk nincs sikerdíj vagy rejtett költség, mindig az elvégzett munkánkkal arányos díjat szükséges csak fizetni.
Ez a pályázat uniós forrásból valósul meg és sokkal-sokkal összetettebb, mint az előző évek haza pályázatai. Pályázatíróként is izgalmas munka várt ránk február elején, hiszen mindössze 4 nap állt rendelkezésünkre, hogy a korábban már előminősített cégekkel egy rövid adategyeztetés után el tudjuk indítani a munkát.
A pályázatokat 5 fős csapatunk készíti, akik egy komplexen kidolgozott folyamat mentén dolgoznak a pályázni kívánókkal. Jól ismerve a vállalkozói létet, fontosnak tartjuk, hogy az adategyeztetés gyors, alapos legyen, ezzel is minél kevesebb idejét elvenni a vállalkozástól. Emiatt online kérdéssorral dolgozunk és csak a legszükségesebb adatokat kérjük partnereinktől.
A gyors, összehangolt munkának köszönhetően már február 5-én több mint 50 pályázatot sikerült beadni még mindössze 17 perc és 20 másodperc alatt. 😊
A legbüszkébbek persze az 5*-os értékelésre vagyunk:
„Kérem, engedje meg, hogy gratuláljak a ritka pontos, rugalmas ügymenethez, bárcsak mindenki így végezné a munkáját, mint Önök! Egyúttal szeretném megköszönni a segítőkész, ügyfélközpontú hozzáállásukat, öröm Önökkel dolgozni!”
Mit lehet vásárolni?
A pályázat keretében személygépkocsi és teherautó egyaránt vásárolható, de csak tisztán elektromos és még korábban forgalomba nem helyezett. Mivel nagyon gyakran jelennek meg új modellek, ezért csak a teljesség igénye nélkül az alábbi variációs lehetőségeket gyűjtöttük össze.
Személygépkocsik: Byd Atto3; Dolphin; Seal; Citroen e-C4; Cupra Born, Dacia Spring, DS 3, Fiat 500e, 600e, Honda e, Hyundai Ioniq 5, 6, Kona, Kia EV6, EV9, Niro ev, Lexus RZ 450e, Mazda Mx-30, MG4, 5, ZS EV, Mini Cooper e, Nissan Ariya, Leaf, Opel Astra, Corsa-e, Mokka-e, Peugeot e-208, e-2008, Renault Megane e-tech, Scenic, Skoda Enyaq, Smart EQ, Subaru Solterra, Tesla Model 3, X, Y, Volkswagen ID.3, 4, 5, Volvo EX30, XC40 recharge
Prémium szegmens (ár függvényében): Audi e-tron; q4; q8; BMW i4; i5; i7; ix1; ix3, Ford Mustang Mach-e, Mercedes EQA, EQB, EQC, EQE, EQS, Jaguar i-Pace, Porsche Taycan
Tehergépkocsik, M2 kategóriás autók: Citroen e-Berlingo; e-Jumpy; e-Space Tourer, Fiat e-Doblo, Fiat e-Scudo, e-Ducato, Nissan Townstar, Opel Combo-e, Vivaro-e, Zafira-e, Peugeot e-Expert, e-Boxer, e-Partner, e-Rifter, e-Traveller, Renault Kangoo e-tech, Master e-tech
Mik a pályázat legfontosabb feltételei?
Erről korábbi blogbejegyzésünket ajánljuk, amit itt találsz.